Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség

Isten hozta honlapunkon!

Nyugati Egyházkerület

Evangélikus.hu

Biblia

Online hittan

Facebook

Ökumené

Szentháromság u. 13-15. Vasárnap

Szentháromság u. 13. vas. 2013-08-25


Krisztus nevében
Mk.12.41-44.
Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Bizony, mon-dom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony minden-kinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölös-legükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt be-ledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.”

Keresztyén Gyülekezet! Szeretteim a Krisztusban!

Urunk leült a templom persellyel szemben és megfigyelt né-hány dolgot.
Elgondoltam, hogyan tudósítana riporter ugyan innét? Amíg tart az istentisztelet, a pogányok udvarán sétálgatva a tudósító elmondana nekünk néhány leget. A világ legszebb templomában vagyunk. Elmerengne a gyönyörű márvány homlokzaton. Elvezetne bennünket abba az oszlopcsarnokba, ahol a rabbik a tórát tanították a pogányoknak. Megismerkednénk a zsidó vallással, belehallgathatnánk a kiszűrődő énekbe. Majd megakadna szeme a 13 szarv alakú perselyen. Végül leírná a templomból kivonuló színes tömeget. Megjegyezné, hogy egyesek milyen látványosan tették a nagy pénzt a perselybe. Végül néhány gazdag emberrel riportot készítene. Miért a perselybe tette a pénzt, miért nem név szerint adományozott? Mivel fogalakozik? Milyen sikere volt az elmúlt időben?
Urunk figyelmét más kötötte le. A hömpölygő tömegben egy kis nénit vett észre, aki szégyenlősen ment el a persely mel-lett. Ne is vegyék észre, hogy milyen csekély összeget adott az Úrnak. Urunk tanításának mégis ő lesz az alapja. Az özve-gyi sors ma is nehéz, akkor még nehezebb volt. Ezért mondja többször az Úr: „Ne forgasd ki jogaiból a jövevényt és az árvát, és ne vedd zálogba az özvegy ruháját!” 5Móz. 24.17
Kedves Testvéreim! Miért jövünk mi el hétről hétre vagy időn-ként a templomba? Sok-sok érvet fel tudunk sorolni: lelki megnyugvás, közösség átélése, boldoggá tesz az éneklés, szeretem az orgonánk hangját, szükségem van a csendre és az áhítatra. Végső soron Isten szeretete vonz ide bennünket. Erre szeretnénk válaszolni, énekben, imában, liturgiában, áhítatban és az adományainkkal. Ezért ment a szegény özvegyasszony és a gazdagok is. Értelmetlennek tűnik, amit ez a szegény asszony tett. A perselybe dobott összeg fél kiló kegyér és egy liter tej ára. Ez volt minden vagyona. Egy sze-gényes reggeli, és utána jöhet az éhezés, az éhhalál. Így gondolkozott a sereptai özvegy is. Az utolsó marék lisztből sütök pogácsát. és utána éhen halunk a fiammal. Ez az asszony az utolsó reggeli lehetőségét dobta a perselybe. Azzal a hittel, hogy eddig is Istentől kapta az ételt, ezután rábízza magát.
Lehet ezen a magatartáson mosolyogni, mondhatjuk, túl buz-gó szív. De az egyház mindig ezekből az adományokból élt, ezekből tartotta fönn Isten. Ahol Isten országa működik, ott mindig történik valami, ami mások számára érhetetlen.
Minden gyülekezetben vannak számon-tartott nagy adakozók. Márványtáblák őrzik emléküket, akik egy-egy nagy építkezésnél nagy adománnyal segítették a gyülekezetet. Telket adtak a templom, iskola, lelkészlakás építéséhez. Mások téglát az égetőjükből, vagy fát az erdejükből. Nagyon fontos adományok voltak ezek, de gyülekezet a sok kicsi adományból élt tovább, azok adományából, akik szerényen válaszoltak Isten megtartó szeretetére. Az ő nevüket nem írtuk föl.
Egy gyülekezetben alapítványt készítenek. Nehezen gyűlik az alaptőke. Egy özvegyasszony augusztus végén odaadja a téli tüzelőre összegyűjtött pénzét. Ez az ügy szempontjából nem volt sok, szinte jelentéktelen, de ez a testvérünk vállalta, hogy a téllel, hónapról, hónapra birkózik meg, Isten segítségével. Amikor ennek híre ment a gyülekezetben, egy módos ember, ezt mondta: én ennyit nem tudok adni, de hatalmas összeggel a tervezett feladatot lehetővé tette.
A nagy kérdés mit válaszolok Isten szeretetére? Mit adok?
1./ Sokat? Ezt tették a gazdagok. De ők a feleslegükből adtak. Urunk sajnálta őket, mert a szívükben szegények maradtak. Isten megtartó szeretete nem járta át a szívüket. Jézus Krisz-tusban kapott bűnbocsánat, és üdvösség nem forrósította át az életüket. Nem Isten tartotta meg az életüket, magukban bíztak, ezért sok pénzzel is szegények voltak.
2./ Adhatok mindent.
Ezt tette a szegény özvegyasszony is. Rábízta magát egé-szen Istenre. Eddig is Isten szeretetéből élt. Hitte, hogy az Úr keze nem rövidült meg. De azt tudta, hogy Isten szeretetet a két fillérrel nem hosszabbíthatja meg. Rábízta magát Istenre. Az adakozásom módja árulja, hogy ki nekem Isten. Az asz-szony átélte, hogy nem a pénzből, hanem Isten szeretetéből él. Isten a keveset is megáldhatja, /Serepta I. Kir.17. 8-24./ és a sokat is elveheti /Bolond gazdag Lk. 12. 13-21./
3./ Urunk önmagát adta.
Így válaszolt Isten atyai szeretetére. Mi ebből az önmagát adó Krisztusból élünk. Ő maga határozta meg így a küldetését: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, ha-nem a bűnösöket megtérésre.” Lk. 5. 31-32. Ahol Isten orszá-ga megjelenik ott az emberi okoskodás véget ér, és az igazi rend áll helyre. Amit az ember fejre állított, azt Isten talpra ál-lítja. Az asszony azért lett példa, mert rábízat magát az Úrra.
Hamarosan eljön az ősz a búzavetés ideje. Ha búzát padlá-son, karában tárolgatjuk, ott olyan veszély is érheti, hogy el-veszíti a csíra képességét, de ha a földbe kerül sokszoros termést hoz.
Ha az önmagát értünk adó Úrból élünk, akkor rajtunk is meg-akad az Úr szeme. „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” Mt. 25.21
Ámen.
Szentháromság u. 13. vas. 2013-08-25 Mk.12.41-44.

 

Szentháromság u. 14. vas. 2013-09-01.
Krisztus nevében
Mt.12.22-30.
Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: „Csak nem ez a Dávid Fia?” A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kira-bolhatja a házát. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.”

Keresztyén Gyülekezet! Szeretteim a Krisztusban!

Ismét csapdát állítottak Urunk elé. Ha nem tudja meggyógyí-tani a beteget, akkor nem lehet Isten küldöttje, akkor nem Ő a Messiás. Ha meggyógyítja, akkor ráfogják, hogy az ördöggel cimborál. Urunk, mint mindig most is átlát a gonosz szándé-kon. Mielőtt megszólaltak volna, akik oda vitték a vak és néma megszállottat, Urunk látta, nem a segítő szándék járta át a szívüket, hanem a csapdaállítás gonoszsága. Ez önmagában elég bizonyíték lett volna Urunk isteni küldetése mellett, de aki nem akar hinni, azt nem győzi meg semmi.

1./ Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusz-tul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Mt. 12.25
Kedves Testvéreim! 35 éve a Magyar Televízió nemzetközi megbízás alapján egy filmet készített, amelynek a címe: A megsebzett bolygó. Ebben a filmben megláthattuk, hogy a haladás, a kényelem, milyen terhet ró a következő nemzedékre. Az elmúlt években nagy nemzetközi konferenciák voltak a fenntartható élet címén. A konferenciára gyülekezőket erős ellen tüntetés fogadta, mert úgy érezték, valóban nem kérdés megoldásán dolgoznak, hanem a pénzük mentésén. Szinte ördögi ellentét. Az a világ amelyről az alkotó így vélekedett: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” 1Móz. 1.31 Ezt világot tönkre tettük.
A Lutheránus Világszövetség a 10. nagygyűlésének ezt címet adta 10 éve: A világ gyógyulásáért. Az egyik munkacsoport témája ez volt: az egyház mai gyógyító szolgálata. Mivel Urunk végezte ezt gyógyító szolgálatot, tehát ez nekünk is fal-adatunk.
Urunkra rá akarták fogni, hogy ördöggel űzi ki az ördögöt. De ha ez így van, akkor a sátán birodalma meghasonlott, és ösz-szeomlik. Egyébként is Urunkat támadók, a gyermekei, a ta-nítványai, akik szintén végzik ezt a testet, lelket gyógyító munkát, az Ótestamentumi hagyományok alapján, akkor ők is az ördöggel cimborálnak, ha Jézus az ördöggel teszi ezt.
Kedves Testvéreim! Legyünk sokkal óvatosabbak, higgyük el, akik ennek az ellentétnek a feloldásán fáradoznak, a fenntartható kényelmes élet és a teremtett világ megőrzése, ők Isten munkatársai.
Az egymásnak feszülő, már-már ördögi erőket itt országunk-ban is látjuk, átéljük. Az önigazság szaggatja, rombolja közösségeket. Ezt az ördög mindent szétszóró hatalmával megoldani nem lehet.

2./ Van egy másik lehetőség: „Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” Mt. 12.28
Kedves Testvéreim! Egymás ellenfeszülő erők egyetlen gyógyszere az evangélium. A bűnbocsánat. a széthulló kö-zösségeket, az egymás ellen irányuló erőket csak ez képes összefogni. Veszem a bűnbocsánatot, amely Isten országá-ban jött közel. Isten országa nem gonosz fokozatos térveszté-sével nyomul lassan előre, Isten országa ott van a világban, ahol Jézus Krisztus kinyilvánítja. Nem is fér bele Isten országa a világ határai és fogalmai közé. Ha az egyház hű marad Urához, mindig idegen ebben a világban. Amikor az egyház kedvelt a világ számára, akkor eltávolodott küldőjétől, küldetésétől. Ahol Isten országa megjelenik ott a világnak vége van. „Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát.” Mt. 12.29 Jézus az erősebb. Ereje a megbocsátás: Illyés Gyula fogalmaz így: „Reszkess ellenem szörnyű a fegyverem: megbocsátok.
Aki az önigazságát keresi annak erre belső nincs szüksége. Nincs szeme és szíve, hogy észrevegye Isten országát, Krisz-tusban, a bűnbocsánatban.
3./ Urunk szava mindenkit döntés elé állít.
Az emberek törekvése, hogy kivárnak, semleges álláspontra helyezkednek. Urunk szava sürget. „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” Mt. 12.30 Urunk ezt a válaszutat tárja elénk. Aki ezt követelményt megérti, az boldogan ennek az ügynek a követője. Erre az útra Urunk emberek által megvetetteket is hív.
Az evangélium hódításának van egy emberek által sokszor észre nem vett oldala is. Ezt észre vették a szegények, rab-szolgák, de a fiatalok is. Megragadta, őket a feladat nagysze-rűsége. Ez soha sem csábította, a jóllakottakat, a célba érke-zetteket, az esemény nélkülieket. Ez az út csak azokat ragad-ta meg, akik a riasztónak tűnő nehézségek ellenére is vágy-nak győzelemre.
Gyakran álmodozunk belmisszióról. Újra tele legyenek a templomaink. Urunk mennyei kincsek gyűjtésére hív minket. Testvéreim! Ezek után ott van-e az igény a szívünkben. Vagy olyan gazdagok vagyunk, hogy ezekre már nincs szükségünk.
Jézus ma még hív, Jézus ma még vár.
Holnap talán késő lesz már.
Holnap talán lejár a kegyidő
Holnap talán minden késő
Holnap talán a lábad gyenge lesz.
Holnap talán már semmit sem tehetsz.
Azért ma jöjj, azért ma tedd, ezért ma légy Jézusé.
Ámen
Ima: agenda 2.
Szentháromság u. 14. vas. 2013-09-01. Mt.12.22-30.

 

Szentháromság u. 8. vasárnap 2013-07-21 (korábbi igehirdetés)
Krisztus nevében
Ézsaiás 57,15-19
Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a lélek, az emberek, akiket én alkottam. Megharagudtam a haszonlesés bűne miatt, haragomban megvertem őt, és elrejtőztem. Ő pedig elpártolt tőlem, és a maga esze után járt. Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt. Vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az ÚR: Meggyógyítom őt!

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ez a néhány igevers önmagában is boldog hír. Ha semmit sem tudunk arról, hogy kik hallgatták először ezt az igét akkor is átjárják szívünket ezek a mondatok. „felüdítem a megtörtek szívét. Mert nem perlek örökké és nem vég nélkül haragszom, mégis meggyógyítom és vezetem. Békesség, békesség közel és távol.” Akik elindulunk hogy közösségben énekeljünk, imádkoznunk, nekünk sokat mondanak ezek a mondatok Isten igéjeként. Ez a néhány mondat az ige első hallgatóitól egészen közel hozza hozzánk ezeket a vigasztaló mondatokat. Ha a biblia igéket, nagy örök igazságnak tekintjük, akkor az olyan, mint, az a létra, amelynek az alsó fele ingoványban van, a felső fele pedig felhőnek támasztva. Nézzük a valóságot, ne egy elvi nagy igazságot. A gyülekezet hazatért a babiloni fogságból. De ez a hazatérés nem volt olyan dicsőséges mint is. Ézsaiás 40, 3-5-ben megjövendölte. Egy elgyötört kis maradék tért haza. Otthon is egészen más helyzet fogadta őket mint amire számítottak. Tudták, hogy romokban hever a templom és az otthonaik. Egy épület lakatlanul pár év alatt nagyon leromlik, tönkremegy. 70 év háborús sérülésekkel. Ezt nagyon jól tudták, tudták, hogy munka vár rájuk, azt azonban nem is sejtették, hogy milyen sok akadály lesz a munka közben. Ezsdrás és Nehemiás írja le ezeket az eseményeket. Egy mondatot ragadjunk csak ki innét: Mindegyik építőnek a derekára kard volt kötve és úgy építettek. Nehemiás 4.12. Már így kesereg a nép: Talán elfelejtkezett az Úr az ő népéről? Akkor szólal meg az Úr igéje: Felüdítem nem haragszom, meggyógyítom, megterem a hála ajkain.
Ez az ige új távlatokat nyit előttünk. A feladatok mellet az urat is meglátjuk. „Akkor a várfal elkészült félni kezdtek ellenségeik, és nagyot esnek a saját szemükben, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehet végezni ezt a munkát.
Testvér! Csak fölismernénk, hogy ami történt az elmúlt évtizedekben az nem csupán a saját erő volt, az Úr segítségével történt minden itt a gyülekezetben is. Teremjen meg a hála gyümölcse ajkunkon. Köszönöm Uram. Köszönöm a fizikai és lelki erőt. Köszönöm türelmet Hála gyümölcsét megteremti az Úr ajkunkon, mert.

l. /Csodálatos, hogy a mennyei birodalom részesei vagyunk, de mégis itt élünk a földön.
Földi hajlékokat építünk, de az örök hajlékért imádkozunk és fáradozunk, reális gondok és gyötrelmek vesznek körül bennünket, de nem bénulunk bele a gondokba, hanem velünk lévő Úrra figyelünk. Isten népe a nehéz napokban mindig visszaemlékezett a fogságból való szabadulásra. Amint az Úr akkor abban a nagyon nehéz helyzetben cselekedett, most is cselekszik majd. Mi ugyan nem látunk megoldást, de az Úr most is vigyáz ránk. Mi Istennek Jézusban tett cselekedetére figyelünk. Helyzetünket elemezzük csak tényszerűen állapíthatjuk meg, bizony rossz. Bonyolult, kibogozhatatlan családi szálak. Válás és újra házasság. Szavaink miatt megbántott emberek. Lehetetlen munkahelyi helyzetek. Megoldhatatlan gyülekezeti kérdések. Kiürülő falvak. Munkanélküliség. Lelkészt váró gyülekezetek, és lelkész nincs.
Testvéreim! Ezekből a bonyolult megoldhatatlan helyzetekből Urunk mutat kiutat. Jézus arcán ragyog fel az új út. Ez felüdülés azoké lesz akik életük legnehezebb helyzetiben is alázatosan keresik a megoldást. Akik imára kulcsolják kezüket, Uram összecsaptak fejem fölött a hullámok. Én nem látok megoldást, de Te Uram készítesz megoldást a számomra. Ő közel van a megtört szívűekhez. Felemel, velünk lakozik, új erőt ad, új tervek töltik el üresség járta gondolatainkat.

2./Megbocsátja bűneinket.
Nem lehet megmagyarázni a bűnt, más is csak így él. Ez ma közösségi erkölcs. Nem lehet másképpen megélni. Nem lehet letagadni a bűnt. Látom útja, nincs az a titokban tett cselekedet amit az Úr ne látott volna. Nincs az a hamis rágalom amit az Úr ne hallott volna. Később egymás előtt letagadhatjuk, de az Úr előtt nem. Gyermekoromban még komoly érvnek számított, Isten látja a lelkemet, vagy köznapiasan, bizony Isten. Ma már ezt nem hallom. De Ő látta útjainkat. Mi elmondhatunk egy szép életutat, amely csupa hazugság, de Ő látta az igazit. Mégis meggyógyít. Megbocsát. Haragját nem ránk tölti, hanem Jézus Krisztusra töltötte a kereszten, hogy mi meggyógyuljunk, megtérjünk, mégis oda merészkedjünk elé.

3./Vezetem bennünket
Milyen sok lehetőség áll előttünk.(fiatalok előtt). Még a mostani gazdasági helyzetben is rengeteg a lehetőség. Vezetem, szól az Úr. A sok lehetőség között mégis lesz helye az idős szülőnek az új házban. A furcsán viselkedő gyermek mégis otthonra és szülői szívre talál. A lehetetlen munkatárshoz mégis közelebb kerülünk. A legnagyobb távolságot hidalta át Istent, a bűnt. Vezet bennünket a távolságok áthidalására.
Ha így tekintünk vissza semmi sem változik meg a múltból. A gyász, gyász marad, a műtét helye fáj, a magány nehéz, a korai kelés fárasztó. De meglátjuk az Urat és megterem a hála gyümölcse ajkunkon Köszönöm Uram a mai napot....
A mai vasárnap igéi, a szeretet által Isten gyermekeivé, de itt nem a mi csokimáz szeretetünkről, hanem Isten életet hordozó szeretetétől van szó
Ámen.
Szentháromság u. 8. vasárnap 2013-07-21 Ézsaiás 57,15-19

 

Szentháromság u. 15. vas. 2012-09-08
Krisztus nevében
Mt.19. 16-26.
Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: „Mester, mi jót te-gyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsola-tokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus így felelt: „Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebará-todat, mint magadat!” Az ifjú erre ezt mondta: „Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?” Jézus így válaszolt neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” Amikor hallot-ta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: „Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.” Sőt azt is mondom nektek: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Amikor meghal-lották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: „Akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.”

Keresztyén Gyülekezet! Szeretteim a Krisztusban!

Amikor utazni készül valaki, teljesen mindegy, hogy órával, vagy egy perccel kési le a vonatot. A vonat elmegy a későn jövő itt marad.
Kedves Testvéreim! Az üdvösség vonatára itt a földön szállhatunk föl, vagy itt késhetjük le. Erre Urunk több példázatában is figyelmeztet bennünket, hogy a földi élet és az örök élet összefügg. Erről szól a Tíz szűz, A juhok és a kecskék, A lakomáról visszatérő király, A bolond gazdagról szóló példázatokban. De minden tanításában ezt helyezi Urunk a szívünkre. Az Úr meghirdette a kegyelem esztendejét. Lk. 4. 19. Mi pedig könyörgünk: „Uram kegyelmed ára rajtam ne vesszen kárba.”
A történetbeli ifjú majdnem elérte a célt. A bevezető képnél maradva, csak egy percet késett. Nagyon szeretett volna Isten országa bejutni. Ezért ment Urunkhoz is érdeklődő szívvel. Láttára a tanítványok megörültek. Már sok beteg, nyomorult ember jött Urunkhoz. Ezeket a Mester mind meggyógyította, sok útszélre sodródott ember lett hatalmának hirdetője Urunk-nak vakok, bénák, bűnösök lettek a követői. Így is nevezték Urunkat: „A bűnösök barátja.” Olyanok kerültek Urunk közelé-be, akiket a társadalom nem vett emberszámba. Urunk ezeket az embereket, felsegítette, nem csak az emberi méltóság szintjére, úgy hogy elvette gyalázatukat a betegségükből meggyógyította őket, hanem üdvösség vonatára is felsegítette őket, mert minden gyógyításkor hirdette a lélek gyógyszerét, a bűnbocsánatot is. Sok, sok gyógyult ember beszélt Paleszti-nában Jézus hatalmáról, és beszél ma is szerte a világon. Betegségből felépülve, kórházból hazakerülve sokan lesznek bizonyságtevők: „az Úr felsegített.”
Most azonban egy előkelő ember jön. Ez színvonal emelke-dést jelent. Mi is itt vagyunk mind halászok. Akadozik a nyel-vünk a beszédközben. Majd ő jó képviselője lesz az ügynek. Megoldódnak az éjszakai szállás gondjaink. Beszélgetés köz-ben azonban kiderül, hogy az ifjú nem jól csomagolt be. Így nem szállhat fel az üdvösség vonatára, még valami hiányzott a csomagjából. A törvényt megtartotta ifjúságától fogva. Igaz ő maga is érezte, hogy valami még hiányzik, ezért ment Jézus-hoz és ezt kérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Mt. 19.16 Urunk rávilágít, hogy nem egy vagy több jó kell az ember életébe, hogy üdvözüljön. Nem valami hiányzik, sok ember életéből, hanem valaki. Isten legyen a szív közepén. Ő az egyedüli jó. Ha ő lesz a szívünk a köze-pén, akkor a napi cselekedeteink is jók lesznek. Agusztinus tanít így: „Szeress, és tégy amit akarsz.” Isten a szeretet le-gyen életünk közepén utána csak jót tudunk tenni. Az ifjúnak ez kevés volt. Neki Isten maga kevés volt, neki Isten áldása, a gazdaság volt a jó. Ő a fölöslegből bőven adott volna Isten-nek. Mint a többi gazdag is: az özvegyasszony két fillérjéről szóló történetben, mint ezt két hete is hallottuk az igehirdetés-ben. Isten azonban első akar lenni az életemben. Ő az egye-düli kincs. Az ifjú szomorú szívvel ment el, s mindenki szomorú lett, Urunk is megsajnálta, és tanítványok is. Lekéste az üdvösség vonatát. Ez a tisztes, vallásos ifjú talán csak egy perccel, de lekéste. Márk evangélista azt megjegyzi: „Jézus miután rátekintett, megkedvelte,” Mk. 10.21 Ő azonban elment.
Ezt a helyzetet használja föl Urunk arra, hogy tanítson az üd-vösségről:
Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: „Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a meny-nyek országába.” Sőt azt is mondom nektek: „Könnyebb a te-vének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten orszá-gába bejutni.” Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: „Akkor ki üdvözülhet?” Mt.19.23-25. A tűlyukán a cérnát is nehéz átfűzni. A teve pe-dig nem mehet át rajta. Ha ez a mondat az ember kilátásta-lanságát írja le az üdvösség szempontjából, akkor kétségbeejtő a helyzet. Akkor ki üdvözül? Péter, András, János, Jakab és többiek egymásra néznek. Ha ez így van, akkor ki üdvözül, mert én nem? Ha ez az ember egy fogyatkozása miatt nem üdvözülhet, akkor én, aki évek óta hallgatom az evangéliumot, és tegnap is azon veszekedtünk ki a nagyobb. János és Jakab az édesanyjukkal ment Jézushoz, hogy országában elsőbbséget kérjenek: „Akkor odament hozzá a Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” Ő így felelt: „Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.” Mt. 20.20-21. A többi tanítvány pedig felháborodott, hogy így akarnak előbbre jutni. Ha ennek a szent életű embernek egy fogyatkozása lehetetlenné tette számára az üdvösséget, akkor ki jut oda, mert mi nem.
Itt vagyok a templomban, hirdetem az igét, hallgatom az igét, de ha ez az ifjú, aki a törvény ilyen buzgó megtartója nem üd-vözül, akkor én sem. Erre a kétségbeesett tekintetre válaszol Urunk: „Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: „Emberek-nél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”
Testvéreim! Isten küzd értünk. Miért küzdünk mi? A földi bol-dogulásáért? Isten azért küzd, hogy az üdvösség vonatára fölsegíthessen bennünket. Ez a küzdelem a kereszten csú-csosodott ki. Jézus Krisztus halála kellett ahhoz, hogy meg-rendüljön az ember. Isten szeretne minket is fölsegíteni az üdvösségvonatára itt a földön.
Testvérem! Egy perc vagy egy óra, mindegy, csak döbbenjünk rá, hogy elkéstünk. Sírjunk rajta, hogy nekem ez nem megy.
Urunk ezt kétségbeesett szívet megvigasztalja, de csak ezt. Az öntelt magabiztost nem, csak kétségbeesett: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”
Ezt a boldog hírt vigyük magunkkal.
Ámen.
ima: agenda 1.
Szentháromság u. 15. vas. 2012-09-08 Mt.19. 16-26.


 


A Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség honlapja. Készítette: Németh Róbert © Minden jog fenntartva.