Vízkereszt u. 2.- vasárnap 2013.01.20

Jn. 12.37-43 Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim, az Úr Jézus Krisztusban!
A vonat nem én órámhoz igazodik, ha késik az órám, hiába magyarázom a pályaudvaron, hogy nálam még van öt perc. A sajnálkozó tekintetek, a kurta mondatok közlik velem a tényt, a vonat elment. A rosszul járó órám miatt én maradtam le a vonatról.
Jézus elrejtőzködik előlünk. Noha annyi jelet cselekedett szemünk láttára, mégsem hittünk Benne. Urunk itt van ma is közöttünk. Tanít az igehirdetésben. Az iskolákban ma már a gyermekek többsége tanul, tanulhat hittant. TV-ben rádióban egyházi műsorok láthatók, hallhatók tömegesen. Mennyire vártuk ezt a szabadságot, mint a jeruzsálemi pászka ünnep olyan ez az időszak az egyház életében. Gazdagok vagyunk az evangélium hallgatásának lehetőségében. Sok esemény csoda, hogy így mehet a gyülekezet életében. Reménységen felül kaptuk ezeket a lehetőségeket. S a hit? A Jézus Krisztusban való hit? Megismétlődik a történelmi megállapítás? Minden ige és jel ellenére sem hittek benne. Isten útjait az ember mégsem keresztezheti. Az embernek módjában áll, hogy elzárkózzék a leghatalmasabb jel elől is, vagy annak az ellenkező értelmét adja. A hit ébresztésére szánt igére, jelekre még keményebbé lesz az ember szíve, de Isten akaratát és útját még a hitetlenség sem tudja keresztezni. Isten a maga útját maga rendezi. A próféta így szólt már korábban: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr kinek jelentette ki akaratának erejét.” Es 53,1 Az egykori prófétai panasz ismétlődik Krisztus ajkán és a gyülekezet életében is. Fájdalmas tapasztalata a gyülekezetnek, hogy a bizonyságtétel újra és újra elutasítással, hitetlenséggel találkozik. Istennek hatalmas cselekedeteket véghezvivő üdvösséget szerző karja Krisztus művében lett nyilvánvaló, de éppen ezt a kinyilatkoztatást utasítja el a hitetlenné vált ember. Családon belül is átéljük, hogy az utánunk jövő nemzedék nem fogadja el az igét.

Előkerült a Biblia, mint a bölcsek könyve, amelyben sok mindent megírtak, de nem mint élő ige. Ismét Ézsaiás prófétát idézi igénk: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!” Ézs. 6.9 Ezért nem tudnak hinni. Ézsaiás próféta idejében a prófétai igehirdetés elvetésének a következménye a megkeményedés. Itt a prófétai igét idézi, hogy Isten műve ez, Isten maga végzi a szívek megkeményítését. A Krisztusban kapott kinyilatkoztatás maga lesz ítéletté, hogy ne gyógyíthassam meg őket. A gyógyítás kezdete, hogy feltárom a gondjaimat őszintén a gyógyító előtt. Talán szégyellem a bajom, de most ez a legfontosabb, csak akkor lesz gyógyulás, ha szégyenlősen is de feltárom a bajomat, ez az első lépes a gyógyulás útján. Ez a bajom, ez fáj. Itt van a hitetlenség nyitja, nem tudtak hinni Jézusban, nem hitték, hogy Jézus hozta el számukra a gyógyulást. Így lesz az örömhír – Jézus Krisztus bűnbocsátó örömhíre – ítéletté számomra, ha nem hiszek benne. S nem kapcsolhatom ki a magam felelősségét: Isten keményítette meg a szívemet. Miután a sok lehetőség érintetlenül hagyott, utána, annak következtében keményíti meg a szívemet. Erre mutat a 42. vers is: „Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.” Jn 12,42-43

A hithez elengedhetetlenül hozzátartozik a hit megváltása. A hit megváltása ott is, ahol ellenségesen fogadják. Itt lappang a félelem gyökere, amely ma is visszatart a bizonyságtételtől: „többre becsülték a dicsőséget az emberek előtt, mint Isten előtt. Urunk már korábban is vádolta hallgatóit, hogy azért nem hisznek benne, mert nem az Isten előtti dicsőséget, elismerést keresik, hanem az emberek előttit. Jn 5,44. Gyakori kísértés, hogy mindennek elébe tegyük a jó hírnevet, a megbecsülést, sőt egyenesen keressük a dicséretüket. Az elismerésüket, dicsőséget, még azon az áron is, hogy ez veszélyezteti Istenhez való viszonyunkat. Aki enged ennek a kísértésnek ahelyett, hogy megvallaná a hitét, később nem tud hinni. Egészen egyszerű eseményekben is, amikor egy nehéz feladatot ügyesen megoldottunk, boldogan nyugtázzuk a szívünkben Isten áldó keze velünk volt, de utána olyan emberek köze kerültünk, akik tudásról, szakképzettségről beszéltek, s ha itt nem tudom kimondani, hogy nem az én szaktudásomról van szó, hanem Isten szeretete tartott meg. Nem az én ügyességem, hanem Isten kegyelme őrzött, ha ezt elhallgatom, mert ebben a közegben ez idegenül cseng, akkor a következő pillanatban nem tudok már magam sem hinni Istenben. Beteljesedik Ézsaiás próféta szava, aki látta az dicsőségét és ragaszkodott hozzá: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

Kedves Testvéreim! A vonat nem az én órám szerint jár. Ha nem szeretném lekésni az üdvösség vonatát, igazítsam az órámat Isten időméréséhez. Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket,” Zsid. 3.7-8

Az egyik ifjúsági énekünk arra hív: Ma jöjj Jézushoz, mert holnap talán késő lesz már.
Kedves Testvéreim! Sok minden történhet az egyház életében, de lássuk meg, s mondjuk ki: „Én Uram, és én Istenem!” Jn. 20.28
Ámen