A Szentháromság utáni 4 vasárnapi igehirdetés szövege.

Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap, 2012.06.10.

„Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: ’Megmondott nekem mindent, amit tettem.’ Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig. Az ő szavának sokkal többen hittek, az asszonynak pedig meg is mondták: ’Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.’” (Jn 4,39-40)

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az egykori NDK-ban egy falra felírták egy kereszttel: Jézus a válasz. Másnap reggelre egy cinikus kéz oda írta: De mi volt a kérdés?
Kedves Testvéreim! A hit nagyszerű dolog. Nem is gondoljuk, hogy ennél nagyobb erő nincs a világon, hogy nincs jobb válasz nála a világon. Azért nem tudjuk ezt, azért kerülnek ilyen cinikus kérdések a hit mellé, mert nem értjük a hit lényegét. A hit nem elhívést jelent. Jakab apostol így figyelmeztet. „Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.” (Jak 2,19)
A hit bizalom. Gyermeknek ezt így tanítom: nem kérdés, hogy te nem vagy elcserélt gyermek, nem kérdés, elhiszed-e, hogy az az édesanyád, akit te így szólítasz. Hanem tény, hit, hogy megbízol benne. Ennek van lendítő ereje: a bizalomnak. Mai igénkben erre a személyes felismerésre szeretne Jézus Urunk elvezetni bennünket.
1.) Jézus szól hozzánk.
Sokféle hang hív minket a világban. Féltjük is gyermekeinket. Sokszor azt gondoljuk, hogy az új biztosan jobb a megszokottnál. Az ifjú nemzedék gyakran kritika nélkül fogadja el az új dolgokat, azután gyakran úgy járnak, mint az a két szerzetes, akiknek nem tetszett a kolostor, a rend, és indultak, hogy másikat keressenek. Újabb és újabb kolostorokat kerestek fel. Már idősek voltak, amikor egy újabb szerzetesrendre találtak. Nagyon megörültek: ez az, ez életünk álma! S amikor beléptek, megdöbbentek: innét indultak 40 éve. Amikor Urunk szól hozzánk, ezektől a nagy kerülőktől szeretne megóvni minket. Jézus szól, „aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8)
A történetünkben szereplő asszony a szokástól eltérően a déli órákban, egyedül ment vízért. Úgy, mint aki sok fájdalmával utolsónak érkezik a templomba, és elsőként elmegy, hogy senki ne szóljon hozzá, senki ne kérdezze meg őt. Jézus őt szólítja meg. Nem azért, hogy megszégyenítse, nem azért, hogy a fejére olvassa bűneit. Jézus ezért szól, hogy megmentse.
2.) Jézus azért szól, hogy helyes önismeretre hívjon.
Isten, Krisztus felismerése és önmagunk megismerése egyszerre történik a döbbent felismerésben, hogy nincs tovább titok sem Isten előtt, sem emberek előtt, sem önmagam előtt. „Megmondott nekem mindent, amit tettem.”
Kedves Testvéreim! Jézus szól. Egy testvér azt kérdezte tőlem, hogyan lehet az, hogy eljön a templomba, tele van feszültséggel, azt sem tudja, mi a baja, én meg az igehirdetésben megfogalmazom a kérdését és a választ is megkapja, mire az áldásra kerül a sor.
Nem én, Jézus szólt hozzá!
Kedves Testvéreim! Engedjük, hogy Jézus szóljon hozzánk! Engedjük, hogy megtudjon mindent, hogy tudatosítson mindent, minden bűnt, szenvedélyt az életünkben. Hadd mondjon meg mindent, amit titkoltunk a házastársunk, a gyermekünk, a szüleink, a szomszédaink, a munkatársaink, a velünk egy padban ülő elől! Amit letagadtunk Isten előtt, s még önmagunkat is áltattuk: nem vagyok én olyan rossz. De az is lehet, hogy belül már a kétségbeesés uralkodik: rajtam már Isten sem segít. Jézus szól! Nyissuk ki a szívünket, hadd mondjon el Jézus mindent.
3.) Jézus hívó szava bizonyságtételre küld.
Sokan belefáradnak a bizonyságtételbe: megbuggyant a világ, a gyermekeink sem hallgatnak a szavunkra, csak a pénzünk kell nekik, a véleményünkre nem kíváncsiak. Sokan csak a túlélésre rendezkedtek be. Úgysem hallgatnak ránk.
Jézus küld, de mit mondjunk? Ne a múltat emlegessük, azt mondjuk el, amit a történetbeli asszony: „Megmondott nekem mindent, amit tettem.” Engem meggyógyított. Engedjük, hogy Jézus megszólaljon rajtunk keresztül.
Bekövetkezik a csoda: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.”
Amint engem is megszólított, úgy másokat is megszólít.
Tamás apostol sem hitt a többi apostolnak, de amikor az Úr szólt hozzá, Tamás így felelt: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28)
S akkor már tudják majd a kérdést is, mert magukba néznek, látja majd mindenki, hogy a saját bűnöm a kérdés nekem is, szüleimnek is, Istennek is, és erre a válasz Jézus megváltó műve.
Ámen.
Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap, 2012-06-10, Jn 4,39-40

 

***************

 

Szentháromság utáni 2. vasárnap, 2012.06.17.

A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: „Valóban ez a próféta.” Mások így szóltak: „A Krisztus ez.” Többen pedig ezt mondták rá: „Csak nem Galileából jön el a Krisztus? Nem az Írás mondta-e, hogy Dávid magvából és Betlehemből, abból a faluból, ahol Dávid élt, jön el a Krisztus?” Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban: némelyek közülük el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét. A szolgák ekkor visszamentek a főpapokhoz és farizeusokhoz, akik ezt kérdezték tőlük: „Miért nem hoztátok ide?” A szolgák így feleltek: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő.” A farizeusok ezt mondták nekik: „Titeket is megtévesztett? Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki? De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!” Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk: „Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett?” Azok pedig így válaszoltak neki: „Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta.” Ezután mindenki hazament. (Jn 7,40-53)

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Különös helyzet állt elő. Isten népe Ábrahámtól, Izsáktól, Jákobtól kezdve várta a Megváltót. Várta azt, akit Isten a bűnbeesés pillanatában megígért, és ígéretét az atyáknak megerősítette. Izrael népe nagyon várta már ezt az időt. A várakozáshoz sok-sok elképzelés is tapadt a hosszú idő alatt: vajon milyen lesz a Messiás? Különböző vallási csoportok más-más elképzelésekkel színezték ki várakozásaikat. Az eset tragédiája, hogy amikor megérkezik a várva várt, nem ismerik fel. A saját várakozásaik megakadályozzák őket a felismerésben.
40 éve különös megbízatást kaptunk. Az NDK-ban egy lelkészcsalád vendégei voltunk. Egy nap a lelkész fiának barátja érkezett Lengyelországból, s mi csak annyit tudtunk, hogy egy 18 éves lengyel fiatalembert kell fogadnunk a pályaudvaron. Elképzeltük magunkban, milyen is lehet egy 18 éves lengyel fiú. Fénykép nem volt róla. S filmekben láttam már lengyeleket akkoriban ment a Tv-ben A négy páncélos és a kutya. Milyen a lengyel, mint Klossz kapitány, magas erős szőke. Amikor megérkezett a vonat, megakadt a szemem egy 13-14 év körüli gyermeken, aki három nagy bőröndökkel szállt le a vonatról. Többször is elszaladtunk mellette, kerestük azt, aki megfelel a várakozásunknak. Amikor kiürült a peron. Mindenki megtalálta azt, aki várta. Mások biztos léptekkel siettek dolgukra, csak ez a gyermekkinézetű ember ült a bőröndjein, várakozott a megbeszélés szerint. Nem volt más választásunk, megszólítottuk, hogy segítsünk neki. Meglepetésünkre ő volt az, akit vártunk. De a felismerésében megakadályozott minket az erős elképzelés. Ez a szomorú eset állt elő a zsidó nép életében, és ez ismétlődik az egyház életében is.
1.) Sokan felismerték benne a megígért Megváltót.
János evangélista leírása szerint Keresztelő János bizonyságtétele alapján elindultak az első tanítványok Jézussal. A kánai menyegzőn láthatóvá vált Jézus hatalma. Megtisztította a templomot, éjszaka beszélgetett Nikodémussal, s Keresztelő János örömmel tett róla újra bizonyságot: neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállnom. A samáriai asszony története után ismét sokan hittek benne, amint azt a múlt vasárnapi igében hallottuk. Jézus meggyógyította a kapernaiumi tisztviselő gyermekét, a bethesdai beteget, tanított az Atya és a Fiú kapcsolatáról. Megvendégelt 5000 embert, lecsendesítette a háborgó tengert, tanított az igazi kenyérről. Ezalatt sokan elfordultak Tőle, de a tanítványok még szorosabban mellé álltak.
Ezután jön a lombsátor ünnepe. Testvérei küldték, hogy menjen fel az ünnepre Jeruzsálembe, de ő csak késve indul, mert nem jött még el az ő órája. Ez az ünnep egy csodálatos liturgia volt, látványosságnak is beillett. A pusztai vándorlás emlékére az emberek sátorban laktak egy hétig. Az ünnep fénypontja a vízmerítés volt, a vízáldozat bemutatása. Amikor a vizet, mint az élet forrását ünnepelték, akkor mondta Jézus: én vagyok az igazi víz, az élő víz, sőt azt ígérte, hogy aki hozzá megy, az maga is forrássá válik. Ezeket a történeteket követi igénk.
2.) Vannak tehát, akik nyitott szívvel fogadják a Messiást.
Mások éppen a nagy várakozásban nem ismerik fel. Akik koruk gazdasági kérdéseire keresték a választ, azok megbotránkoztak, amikor Jézus önmagáról szólt, mint élő kenyérről és élő vízről. Akik politikai várakozásokkal voltak tele, azok csalódtak, amikor királlyá emelése elől elmenekült. Akik előítéletek alapján ítéltek, azok megbotránkoztak azon, hogy a samáriai asszonnyal beszélgetett, s csak a közmondást hajtogatták: származhat-e valami jó Galileából? Őket nem győzte meg az sem, amit Lukács evangélista írt le.
Kedves Testvérek! Vége egy tanévnek. Számadás következik. Vajon megértették-e a gyermekek, hogy Jézus Krisztus a Megváltó? Amit tanítottunk, rá tudta-e irányítani figyelmüket Jézusra?
Vége az egyházi ünnepekkel teli időszaknak. Sikerült-e Jézus Krisztusról úgy szólni, hogy felismerjük benne azt, aki megoldás az életünkre?
3.) Ember még így soha nem beszélt ahogyan Ő. Ezt a Jézus elfogására kiküldött szolgák mondták. Szavukra a vezetők átkozódva válaszoltak. Kiáltozásuk azonban a semmibe veszett. Az maradt meg, amit Jézus kiáltott ezen a napon.
Kedves Testvérek! A mi reménységünk is az, hogy sokan felismerik Jézusban a Megváltót. A Megváltót, aki nem igényeinket, hanem szükségeinket nézi. Nekünk a legfontosabb: bűneink bocsánata. Ezt hozta el Jézus Krisztus, ezt ismerjük fel! Ezért higgyünk benne!
1848-ban egy lelkes honvédcsapat érkezik a Tisza egyik kompjához. Az érkező hajóra egy idős ember is vár néhány társával. A tüzes honvédok megkérik az öregembert, hogy engedje át nekik az átkelés elsőbbségét, mert nekik nagyon sietős: Bem tábornok érkezik a tiszántúli magyar seregekhez, s ők is odaigyekeznek. Az öreg mosolyogva előreengedi őket. Ezek a honvédok nagyon várták azt, aki a szabadság elősegítője lesz. Bizonyára elképzelték, milyen is lehet Bem tábornok. A képét annyira kiszínezték a szívükben, hogy amikor ott áll előttük, félrelökték. Nem ismerték fel.
Jaj, csak így ne járjunk!
Ámen.
Szth.u.2. 2012-06-17 Jn.7,40-53

 

*********************

Szentháromság u. 3. vasárnap, 2012.06.24.


Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.” „Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.” „Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: a testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
(Lk 15,11-32)


Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Életünk kificamodott gondolkodását mutatja a közmondás: legszebb öröm a káröröm.
Az élet szélére sodródott emberek közelednek Urunkhoz. A farizeusok és az írástudók azonban zúgolódnak emiatt.
Egyszer, amikor szintén ez az ige volt az igehirdetési alapige, a gyülekezetben egy körkérdést tettem fel a példázattal kapcsolatban. Egy testvérünk így vélekedett a sorokról: ha ez így igaz, akkor én élvezem az életet, és majd ha megöregszem, egy nagyot bánok rajta, és akkor ott leszek, ahol azok, akik egész életükben figyeltek Isten igéjére.
Urunk erre a gondolkodásra válaszol ezzel a példázattal.
1.) A példázat első részét túl gyorsan és túl jól értjük.
Többen is átélték már családjukban a szülői háztól messzire rugaszkodott gyermekek tragédiáját. Ebben az igében Urunk Isten és a tőle elfordult ember tragédiájáról szól. Arról a tragédiáról, amelyre Bonhoeffer a II. világháború alatt már figyelmeztetett: nagykorú lett a világ, s benne az ember, de mit kezdünk ezzel a nagykorúsággal?
Testvéreim! Kétségtelenül tapasztalható, hogy nagyon sokan kikérik maguknak a jussukat. Még templomba járó emberek is. Szóljon az igehirdetés, álljon ott mellettem a lelkész életem fordulópontjain, és hirdesse nekem Isten áldását, de Isten maradjon a templomban. Abba ne szóljon bele, hogy hogyan dolgozom vagy hogyan nevelem a gyermekeimet. Álljon mellettem a lelkész, amikor nehéz kérdésekkel küzdök, de engedje Isten élni az életemet úgy, mint a többi ember.
Testvéreim! Isten enged élni bennünket. Mi csak abban tévedünk, hogy azt gondoljuk, a boldogságot a féktelenség adja. Isten közelsége kereteket szab az életünknek. Isten közelsége fiatalt és időset egyaránt megvéd a tévutaktól és a csődbe jutástól.
Az Atya várja a tékozló fiút, de a fiú sok évet elveszít közben.
2.) Nagyot téved a fiú abban, amit elképzelt az Atyáról, és az atyai házról.
A fiú a nyomorúságban megpróbál valami menedéket keresni az Atyánál. Ilyenek a betegségben elsikoltott „Jaj, Istenem!” kiáltások. A tehetetlenségben tördelt kezek. Az álmatlan éjszakák imái.
Kedves Testvéreim! Ezek az imák áldott imák lehetnek, de nagy részük eltéveszt valamit: nem tudják, milyen az Atya, nem ismerik, akit kérnek. Ezek az imák nagyrészt sikeres műtétet kérnek Istentől, időt, erőt, hogy határidőre elkészüljünk a munkával, segítséget, hogy továbbmehessünk az úton, mint minden más ember. Pedig az Atya kitárt karokkal vár, a múltnak vége. Erről szól a rendszeresen megterített oltár: Atyánk bűneink bocsánatával szalad elénk.
Kedves Testvéreim! Íme, az új élet lehetősége. Induljunk el ezen az úton. Igaz, bármilyen előtanulmányokat is végzünk előtte, akkor is meglepetés fog érni bennünket. Meglepő lesz az a közeledés, ahogyan az Atya Jézus Krisztusban hozza a bűnbocsánatot, akkor, amikor személyesen élem át, hogy nekem bocsát meg az Atya, előttem nyit új utat.
3.) Most a példázat harmadik részére szeretném ráirányítani a figyelmet.
Eddig ezt az igét mint kívülállók hallgattuk. Vegyes érzelmekkel néztük mások Istentől való eltávolodását és visszatérését.
Kedves Testvéreim! Tudunk-e igazán örülni azoknak, akik évtizedek után keresik a gyülekezet közösségét, az Atyát? Amikor együtt térdelünk velük az úrvacsorai oltárhoz, át tudjuk-e élni velük együtt azt az örömöt, hogy mindenki felé egyformán hangzik: meg vannak bocsátva a bűneid, menj békességgel, és teremd a megtérés áldott gyümölcseit. Nincs különbség, nincs külön feloldozás a templomot hűségesen látogató és a visszatérő számára! 1990-ben nem fogadtuk eléggé a szívünkbe ezt az igét.
Kedves Testvéreim! Mennyit imádkoztunk azért, hogy akik messzire kerültek a gyülekezettől, az Atyától, azok egyszer megtérjenek, akik elfordultak Istentől, azok magukba szálljanak, és elinduljanak vissza az Atyához, itt van az idő. S amikor ez megtörtént, tudtunk-e neki örülni? Az induló örömöt nem lopta-e el a mi mindentudó arcunk ridegsége, fölénye? Nem küldte-e őket nagyon távolra a keserű ítélet: amíg mi ragaszkodtunk az igéhez, addig ők élték az életüket, nemegyszer megaláztak minket, éltek gátlástalanul.
Kedves Testvéreim! Amíg mi így ítélkezünk, nem vesszük észre, hogy az Atya megőrizte az életünket, ők pedig eltékozolták fiatalságukat, családjukat, örömeiket.
Kedves Testvéreim! Duplán örülhetnénk. Örülhetnénk, hogy Isten megőrzött minket csábítástól és szégyentől, és örülhetnénk, hogy ők is visszataláltak hozzá. Sajnos, mi, akik hűséges hirdetői és hallgatói vagyunk az igének, el sem tudjuk képzelni, milyen nagy az Atya szeretete. Mi úgy gondolkodunk Istenről, mint az emberekről, szeretetéről, mint a pénzről: ha többfelé osztjuk, kevesebb jut egynek. Ezért olyan sok a káröröm: ha sokan eljátsszák a kegyelmet, több marad nekem. Óriási tévedés! Marad akkor is, ha sokan leszünk!
A példázat egy felszólítással ér véget: örülnöd kellene! A házból zene, szimfónia hallatszik ki. Együttzenélés. Bele kellene ebbe kapcsolódnod!
Engedjük, hogy Urunk meggyőzzön minket szeretetéről, amely nem fogy el. Örüljünk annak, hogy nem kerültünk messze Tőle. Örüljünk, hogy nem tékozoltuk el életünket, mert Ő megőrizte az örök életre Jézus Krisztusban. Örüljünk azoknak, akik kikérték a jussukat, elpazarolták az életüket, de utána visszatértek, Krisztusért ők is bűnbocsánatot és örök élet kaptak. Ez a mi örömünk a mennyben folytatódik majd a mennyei örömmel, mert ilyenkor a bűnös megtérésén öröm van a mennyben.
Örüljünk, testvéreim!
Ámen.
Szentháromság u. 3. vasárnap, 2012-06-24, Lk 15,11-32

 

*******************

 

Szentháromság u. 4. vasárnap, 2012.07.01.

.
„Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onézimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred.” (Filemon 4-16)


Kedves Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Életünk folyamán gyakran érkezünk útelágazáshoz. Hogyan döntsünk? Melyik a helyes út? Lehet, hogy a törvény, a közfelfogás azt mondja, nekem van igazam. A törvény szerint kötelességem eljárni, feljelenti, hogy az igazságszolgáltatás működhessen. A közfelfogás azt sugallja, hogy megfizethetek régi ellenségemnek, a sok bántásból legalább visszakap valamit. Hogyan döntsek?
Döntéseinket a szívünk mélyén hozzuk meg. Nem az a döntő, mit mond a jog. Nem az a döntő, mit enged meg a közvélemény. A döntő az, hogy mi, illetve ki életem alapja. Az-e, akiről Pál apostol azt írja, nincs más fundamentum, amely vettetett, csak Jézus Krisztus. Nem az a fontos, mit tenne más, mit építene más erre az alapra, a fontos az, hogy amit én teszek, méltó legyen az alaphoz, Jézus Krisztushoz.
Igénkben egy ilyen helyzettel találkozunk. Nézzük röviden a történetet. A rabszolga egy élő szerszám volt a gazdája kezében. Adásvétel tárgyát képezte minden jog nélkül. A piacon úgy árulták, mint az állatokat. Ott állt, mustrálgatták izmait, fogait. Aki ez ellen a sors ellen fellázadt, azt szörnyű kínzások között kivégezték, hogy a többinek kedvét vegyék az ilyen elhatározástól. Ezt törvény írta elő. Így tartottak rendet abban a társadalomban. Onézimosz megszökött. Ez különösen nagy bűnnek számított.
Pál apostol Onézimosz visszaküldésével válaszút elé állítja Filemont, a módos rabszolgatartót, aki az alapra, Krisztusra sok szépet épített már. Íme a választás lehetősége: vagy a törvény szerint jár el, s példamutató módon megbünteti, megkínoztatja, kivégezteti a szökött rabszolgát, s ezáltal mindent lerombol, amit eddig Jézus Krisztusra épített vagy ezt a döntését is az alapra, Jézus Krisztusra építi, és ezzel tovább építi a Szentlélek templomát.
Ilyen helyzetben a mi egész korábbi munkánk is semmivé válhat.
Az alap Jézus Krisztus, ezt a keresztségben megkaptuk. Erre építhetünk. Olyan életet, amely másoknak is tetszik. Boldog lesz az az ember, aki üzleti kapcsolatban velünk dolgozhat. Nyugodtan hajthatja álomra a fejét, aki rám bízta az ügyeit, mert mindent elkövetek, hogy az a legjobb útra kerüljön. Örül, aki néhány szót válthat velem, mert szavaimból vigasztalás, reménység árad. Örül a gyülekezet, hogy tagja vagyok, mert vagyonommal, tekintélyemmel, szeretetemmel építem azt.
Filemon az alapra, Jézus Krisztusra ilyen házat épített. Ilyen cselekedeteket, s ezért sokan hálásak voltak neki. Most útelágazáshoz ért. Ha továbbra is erre az alapra szeretné életét építeni, ha továbbra is növekedni szeretne, akkor ezt az ügyet, a szökött rabszolga ügyét is az alaphoz, a bűneinket megbocsátó Jézus Krisztushoz mérten kell elintéznie. Ha nem így tesz, akkor korábbi szép élete is romba dől.
Mi is gyakran kerülünk ilyen nehéz helyzetbe, ilyen útelágazáshoz. Mást kíván a törvény, és mást diktál a szív, a Krisztusban hívő szív.
Ilyen útelágazásoknál segít ez az ige.
A mi életünk Krisztusban való élet. Idézzük fel, amikor először találkoztunk ezzel az alappal. Mit jelentett számunkra, amikor Krisztushoz kezdtük mérni az életünket, nem a joghoz? Mit jelentett ez házastársunk, gyermekeink, munkatársaink számára? Nem az volt a döntő, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy szeretjük egymást. Mennyi áldás forrása lett, amikor ez járta át döntéseinket az útelágazásnál: én Jézus Krisztusé vagyok, Ő nekem megbocsátott, erre az alapra építek. Többé nem azon töprengtünk, mit kíván a jog, mit tenne más az én helyemben, mi lenne előnyös nekem. Egy kérdés maradt csupán: mit tenne az Úr az én helyemben? Ha ez a mértékegység, akkor Urunk példázata alapján a jogaira hivatkozó gyermeket, aki megszomorította az életünket, elköltette a pénzünket, tárt karokkal tudjuk várni. Nem számít, hogy ki mit mond, hogyan lehetne megleckéztetni, egy a fontos: szeretem. Ez a lelkület erőt ad ahhoz, hogy meglátogassunk olyan testvéreket, akik betegek, bár ők soha nem látogattak meg minket; így találunk helyet a lakásban megöregedett szüleink számára, még akkor is, ha nem értjük meg egymást. Ha nem értik sietésünket, a munkánkat. Talán gyermekük házasságkötése volt tüske a szívükben. Vagy ahogyan a fiatalok nevelik a gyermekeiket. Az alap, Krisztus is akkor kezdett szeretni engem, amikor még az ellensége voltam. Amikor még nem értettem a kereszt titkát. Kezet nyújtok a szomszédnak, pedig ő kezdte a veszekedést. Miért? Mert Krisztusban szabad vagyok. De ez a szabadság nem olyan, amely senkire sem tekint, csak repül egy mesebeli boldogság felé. A Jézus Krisztusban kapott szabadság azt jelenti, hogy szabadon megbocsáthatok. Mindezt érdek és számítás nélkül. Külön figyeljük arra, hogy Pál apostol ezt az embertelen társadalmi rendet, a rabszolgaságot nem bírálja. Nem rendeli el a rabszolga-felszabadítást. Hanem azt kéri Filemontól és Ozénimosztól is, hogy töltsék meg ezt a rendet krisztusi szeretettel. Ma nagyon sok házasság tönkremegy. Sokan ezért a család válságáról beszélnek. Azt mondják, eljárt fölötte az idő. Ennek az igének a fényében arra biztat minket Urunk, hogy töltsük meg házasságunkat krisztusi tartalommal. Sok a visszaélés a munkával, kifogyhatatlan téma a fiatalok céltalansága. Dobjuk ki ezeket a rendeket, mert sok bűn tapad hozzájuk? NE! Töltsük meg őket Krisztusban tartalommal.
Ámen.
Szentháromság u. 4. vasárnap, 2012-07-01, Filemon 4-16