Advent 3.vas 2011. december 11.

Lk.3. 15-18 "Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, 16János így válaszolt mindenkinek: "Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket, 17kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: a gabonát csűrébe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." 18Sok másra is buzdította őket, és hirdette az evangéliumot a népnek.

 

 

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim a Krisztusban!

Józan szeretet.

Ezzel a címmel foglalom össze, amit ez az ige nekünk tanít. Talán furcsának tűnik ez a cím. A szeretetet érzelmi dolognak tatjuk, az érzelmeinket olyan nagyon felfokozza, hogy a józan belátásunkat is elveszítjük. Így tesz az ember értelmével a szerelem, vagy gyermekünk iránt táplált érzelmünk. Ezzel szemben a józanság értelmi dolog. Aki józanul látja az életet, kicsit rideg lesz a mi véleményünk szerint. Úgy gondoljuk, két külön csillag lakói a józanság és a szeretet. Keresztelő János képe úgy jelenik meg előttünk, mint egy kemény ember. A ruházata is rideg, s arról prófétált, hogy a fejsze már a fák gyökerére vettetett, a Messiás kezében szórólapát lesz, szétválasztja a búzát és a polyvát, vagyis ítéletet tart.
A szeretet ma egy szirupos szó lett. Egy édes máz, amivel leöntünk minden bűnt.
Jó nekünk Keresztelő Jánostól szeretetet tanulni.

1./ Keresztelő János szerette Jézust.
Ez a nap Keresztelő János életében a legünnepélyesebb nap volt. Élete legsikeresebb napja. Tömegek mennek hozzá, és megkérdezték a katonák, vámszedők és a sokaság: „mit tegyünk?” Egy ünnepelt sikeres életű ember áll előttünk. Felteszik neki a kérdést: „Te vagy az eljövendő vagy mást várjunk?” Ma azt mondanánk, adják neki a lapot. Keresztelő János ebben az ünnepelt pillanatban sem veszítette el józanságát, ő szerette Jézust. Ezért tudja kimondani. Nem én, hanem Ő. A szeretet az egyik legszebb szavunk, de csak akkor, ha tartalom van mögötte. Urunk felé sem ér semmit, ha csak puszta szó. Keresztelő János úgy szerette Jézust, ki tudta mondani a kísértés közben is, Ő a nagyobb. „Én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.” A templomi rabszolga feladata volt a saruszíj megoldása, hogy a főpap mezítláb mehessen be a Szentek Szentéjébe. A zsidó felfogás szerint ez azonban olyan alantas munka volt, hogy az e feladatot
teljesítő az utolsó ítéletben sem tisztulhat meg. Keresztelő János azt vallja, hogy aki utána jön, a Messiás annak így sem léphet a közelébe. Olyan nagy és hatalmas, hogy ő nem méltó arra, hogy a szolgálatot elvégezze ő, akit sokan a Messiásnak gondoltak.
Kedves Testvéreim! Ne beszéljünk addig hitről, Jézus iránti szeretetről, amíg ez az alázat hiányzik a szívünkből. Amíg mi úgy gondoljuk, mi vagyunk Isten zászlajának a hordozói ebben a szekularizált világban. Jézus Krisztus büszke lehet rám. Addig mi nem szeretjük Jézust. Amikor el tudom mondani, nem vagyok méltó a keresztyén névre sem, de szeretem, mert Ő is szeret engem. Akkor látjuk jól a helyünket Jézus mellett.

2./ Keresztelő János nagyon szerette az embertársait is.
Megtéveszthette volna őket, ha önmagára mutatott volna. Keresztelő János azonban tudta: „Neki növekedni kell, nekem pedig alábbszállni. ”Urunkra mutatott, mert tudta, hogy ahol az ember növekszik, ott Jézus mindig kisebb lesz, nekünk pedig a legnagyobb nyomorúságunk az lenne, hogy Urunk magunkra hagyna bennünket. Keresztelő János nagyon szerette az embereket, nem tévesztette meg őket.
Korunk igen nagy kérdése a szeretet. Valóban szeretik a szülők a gyermekeiket, amikor mindent megadnak nekik? Betegre dolgozzák magukat, hogy ne maradjon le a másiktól. Az önzést ültetik a szívükbe. Csak éppen önmagukat nem tudják adni, és ezért elveszítik egymást. Ott élnek együtt, de nem értik egymást. Keresztelő János egymáshoz vezeti a szíveket. Hitvesekét egymáshoz, gyermekekét az atyákhoz. Külön utakra induló hitvesek valóban szerették szerelmük gyümölcsét?
A mai ember nem tud közösségben élni. Gond a családban, gond a munkahelyen, összeférhetetlenség a szomszéddal. Ha józanul nézem a másikat, megpróbálom úgy szeretni, amilyen. Ez a szeretet megfékezi a nyelvemet a hirtelen kimondott mondattól, megfékezi kezemet a gyors mozdulattól. Ez a józan szeretetet elvezet a szép és igaz szóra, jó cselekedetre.
A józan szeretetet Jézuson keresztül, a Megváltón keresztül tekint az emberre. Jézuson, aki életét adta az emberért, értem.

3./ Keresztelő János önmagát is szerette.
A Biblia reális könyv. Őszintén ír Isten embereinek a bűnéről is. Abban is reális, nem kér lehetetlent tőlünk. A nagy parancsolatban is csak azt kéri: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Máshol Urunk azt mondja: „azt tedd az emberekkel, amit szeretetnéd, ha veled tennének.” Ezekben az igékben ott van önmagunk szeretete. Keresztelő János szerette önmagát. Jó helyet biztosított magának Urunk mellett. Olyan helyet ahonnét nem sodorhatja el senki és semmi. Ezt a helyet csak alázattal lehet elérni. Nem vagyok méltó hozzá. Lelkész, családomért imádkozó édesapa, csak akkor, és csak így találom meg ezt a helyet, csak ha alázatos maradok. S amikor végzem a munkámat, s siker koronáz, megszorongatják a kezemet egy igehirdetés után, gratulálnak a gyermekeimhez, amikor itt vannak a templomban. Mutassunk Jézusra, aki nagyobb nálunk. Mi elhoztuk a gyermeket, hogy vízzel megkereszteljük, de Jézus az Szentlelket adott neki.
Testvéreim legyünk józanok. Szeressük magunkat, de nagyon szeressük Jézust, és szeressük embertársainkat. Tegyük mindezt nagy, nagy alázattal. Akkor reménységgel várhatjuk Urunk visszajövetelét, hogy betakarít minket az örök csűrbe.


Ámen.


Ima: Úr Isten mennyei Atyánk! Hálát adunk igédért, amellyel országodba hívsz. Világosíts meg Szentlelkeddel, hogy megértsük hívásodat. Rázz fel minket az eljövendő ítélet hírével, hogy hozzád térjünk, téged mindennél jobban szeressünk, képmutatás nélkül szolgáljunk Neked, az Urunk, Krisztusunk az eljövendő Király nevében kérünk hallgass meg minket. Ámen.
Advent 3.vas 2011-12-11 Lk.3. 15-18