Vállalni a vallási hovatartozást a népszámláláson. Figyelemfelhívó kilométerszámlálás.
A felajánlásokat ebben az online táblázatban lehet rögzíteni.
"Vállalni a vallási hovatartozást a népszámláláson. Erre kívánta felhívni a figyelmet futással Zsugyel Kornél zalaegerszegi evangélikus lelkész és Bérces Edit ultramaratonista és Düh László gyülekezeti tag csütörtökön. A lutheri reformáció évére, 1517-re utalva tettek meg a 15 kilométeres, 170 méter szintemelkedést jelentő távot Luther szobrától indulva és ide visszatérve. Zsugyel Kornél szólt arról is, hogy facebookos csoportjuk, az Evangélikus kilométer-számlálás októberben, tehát a népszámlálás hónapjában a hívek által úszva, sétálva, futva, kerékpáron, rolleron megtett kilométereket összegzik bízva abban, hogy lesz legalább annyi, ahány evangélikus él az országban; százezernél többre tehető a számuk."
A Zala Hírlap vonatkozó, Vállalni a vallási hovatartozást a népszámláláson című cikke itt elérhető.