A 2012. január 10-i nőegyleti együttlét alkalmából Loósné Gyöngyi az alábbi részletet olvasta fel Smidéliuszné Drobina Erzsébet lelkészasszony „Evezz a mélyre!” címmel megjelent beszámolójából ( Kapernaum 2011. évi 4. szám ), melyet az októberben megtartott balatonboglári családi nap élményei ihlettek:

 

 

„Születés előtt két magzat beszélget a magzatvízben:

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell, talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is hogyan nézne ki?
- Azt nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkon eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni, végképp nevetséges. Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk, és a születés utáni életet azért is kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De valami biztosan lesz, csak egy kicsit más, mint amihez hozzászoktunk.
- De hát onnan még senki nem tért vissza, és születéssel az élet véget ér. Különben az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt, körülöttünk. Benne és neki köszönhetően élünk.
- Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- De amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogyan énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.”

Nehéz lenne nem felismerni a párbeszédből a földi élet utáni feltámadásban és az örökéletben kétkedők érveléseit.

---