Barlahida evangélikus szórványközpont
Barlahida Zalaegerszegtől délnyugatra, 25 km távolságra, Belső-Göcsejben, a Kertába igyekvő Cserta és a Salomfai-patak közelében fekvő falu, amely a török dúlás után települt újjá római katolikus, református és nagyobb részben evangélikus lakókkal.
Az evangélikusok feltehetően a Vend-vidék magyar vagy vegyes falvaiból érkeztek a 18. század 50-es éveiben. Nem tudjuk, hogy mikor ismerkedtek meg a lutheránus tanítás alapjaival, de azt igen, hogy letelepedve, vallásos közösséget alkotva (vagy annak kötelékében maradva), az idegen vallásúak tengerében szigetként állva, a legnehezebb időkben is ragaszkodtak hozzá.
Kezdetben hitük nyilvános megélésére legközelebb a nemesdömölki (ma: Celldömölk) artikuláris helyen volt lehetőségük. Később, a Türelmi Rendelet (1781) hatására alakult Zalaistvánd (1788), majd a közelebbi Pusztaszentlászló (1804!) anyaegyházához csatlakoztak.
Már 1843-ban tanítót alkalmaztak, s ezzel fiókegyházi, majd 1868-ban leányegyházi státusba kerültek.
A faluba és a környéken elszórtan élő evangélikusok élete 1932-ben jelentősen megváltozott. Barlahida missziói központ, gyülekezete missziói gyülekezet lett. A községbe lelkész költözött, ifjúsági otthont építettek (1933), majd országos gyűjtés eredményeként 1935 nyarán Kapi Béla püspök felszentelhette régtől óhajtott templomukat.
A gyülekezett 1959-ben vált hivatalosan anyagyülekezetté, bár valójában – a lelkészválasztás jogát kivéve – negyedszázadon át úgy is működött.
A társadalmi körülményekben végbement gyors változások azonban nem tették lehetővé az óhajtott státusz fenntartását. Hat évvel később (1965-ben) Barlahida-Zalaegerszeggel való társulásra kényszerült. Sajnos, a múlt század harmincas éveiben példás életet élő, hitben erős, lélekszámban gyarapodó barlahidai evangélikusok száma a 21. század első évtizedének végére (2011) 30 főre apadt, majd a leány- és/vagy fiókegyházi lehetőséggel sem élve, szórványsorsra jutott.
A gyülekezet templomában két hetenként van evangélikus istentisztelet.
Forrás: Jáni János_Evangélikus sziget Göcsejben (2022)
Lenti evangélikus szórványközpont
Lenti Zalaegerszegtől délnyugatra, 45 km távolságra fekvő kisváros a Kerka patak partján, Szlovénia szomszédságában. Lakói – több szomszédos faluhoz hasonlóan – korán a reformáció hívei lettek. Ismert, hogy 1632-ben Molitoris Györgyöt Lenti várának lelkészévé avatta Kis Bertalan püspök. A korai gyülekezetek nagy részét azonban a 17. században elsodorta az ellenreformáció vihara.
Az 1910-ben kiadott névtárban Lenti az újabb kori alsólendvai anyagyülekezet szórványaként szerepel 16 lélekkel. Ám 1920-ban Trianonban az országhatárt úgy vonták meg, hogy azzal az alsólendvai gyülekezet területét ketté hasították. Lenti és környéke a magyar oldalon maradt. Ez a 66 falura kiterjedő szórványvidék 1922-ben „Lenti-i misszió” néven Zalaegerszeghez került, s annak lelkészével gyakorolta vallásos életét.
A missziói területen élő hívek – mintegy 120 lélek – havonként megtartott istentiszteletének helye kezdetben a szívességből átengedett gazdasági iroda, elhagyott csendőrségi laktanya vagy lépcsőház volt.
Templomuk 1932-ben épült az Esterházy Hercegi Hitbizonytól kapott telken a hívek, valamint az ország különböző részéből érkezett adományok és egyházi segély felhasználásával. Felszentelését Kapi Béla püspök végezte.
A Muraköz és Alsólendva 1941-ben visszakerült Magyarországhoz. A „Lenti-i missziót” a Dunántúli Egyházkerült visszacsatolta korábbi anyagyülekezetéhez, Alsólendvához. A vesztes háború után Alsólendva ismét a határ túlsó oldalára szorult. A „Lenti misszió” gondozását először Pusztaszentlászló, majd Barlahida segítségével próbálta megoldani az egyházkerület püspöke, végül – már 1946 május 15-től – az egész szórványterület visszakerült Zalaegerszeghez.
A templomot a város és környékének evangélikusai a reformátusokkal közösen használják. Evangélikus istentiszteletet két hetenként tartanak.
Forrás: Dr. Jáni János – A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye és gyülekezeteinek története (2005)
